A meditáció és én

lány meditÖn hallott már a „tudatos jelenlétről”? Azt gondolja, ez is csak egy trendi hóbort? Először én is így voltam vele, de aztán kipróbáltam. Írta William Ecenbarger

Naponta kétszer is láttam – először, amikor megérkeztem a fitneszcentrumba, aztán meg amikor távoztam – a plakátot, amelyen egy derűs nő lótuszülésben gubbasztott egy párnán, és egy távoli tóra meredt.
Alatta ez a felirat állt: Éberségmeditáció! Új nyolchetes kurzus
• Sajátítsa el a tudatos jelenlét alapjait
• Új képességeivel jobban boldogul majd

Mindig is úgy véltem, a meditációt nem nekem találták ki. Gyanakodva figyeltem a felhajtást körülötte. Az éberségmeditáció divatos hóbortnak tűnt. Könyvek, webes tanfolyamok oktatták a tudatos jelenlétet. Profi sportolók, egyetemisták, vállalat-igazgatók kerültek a bűvkörébe. Trendi szeszély, semmi más, gondoltam.

Ennek ellenére szerettem volna „új képességekkel jobban boldogulni”, mivel rendesen túlhajtottam magam. Amikor harminc éve szabadúszó író lettem, olvastam, hogy a szabadúszók fele azért vall kudarcot, mert nem képes beosztani az idejét. Ezért hát földrengésbiztos napirendet állítottam össze magamnak, amelyhez mániákusan ragaszkodtam. Például negyven éven át szinte mindennap egy órát testedzéssel töltöttem. Nem vallottam kudarcot mint szabadúszó, ám olyasmikre már nem maradt időm, amiket Gerard Manley Hopkins költő „pettyes dolgok”-nak nevezett
– a hétköznapokat megédesítő apróságokra. Sokat gyalogoltam, de közben gondolkoztam, problémákat oldottam meg. Nemigen figyeltem a madarakra és a virágokra. Végül döntöttem: beiratkozom egy éberségmeditációs tanfolyamra. Lássuk, tanulok-e valamit.

Az első héten félkör alakban helyezkedtünk el az oktató körül, aki biztatott minket:
– Dőljenek hátra! Adjanak maguknak időt, hogy befogadják a környezetüket, testük jelzéseit, agyuk gondolatait, a szívük érzéseit! Humbugérzékelőm azonnal jelzett: csilingelt, villogott, nínó! nínó! nínó! De aztán a kötelességtudatom is bekapcsolt, így elhatároztam, hogy a heti egy alkalommal tartott hét foglalkozás mindegyikére elmegyek. Megtanultam, hogy az életem nagy részét gondolatok irányítják. Ezek a rendszerint negatív gondolatok vagy a múltra vonatkoztak („Túl sokat fizettem ezért az autóért”), vagy a jövőre („Biztosan elszúrom majd azt a beszédet egy hét múlva”). Ez a szellemi időutazás gyakran aggodalommal töltött el. A buddhisták szerint az ide-oda ugráló gondolkodás a „majomtudat”-ra jellemző. Mindez jobbára felesleges, mert a gondolatok nem részei a valóságnak. Olyanok, mint az elsuhanó felhők. Az égbolt a valóság. És az ég, hogy teljes legyen a metafora, az itt és most.

Ebből a belső káoszból a meditáció nyújt kiutat – amikor szilárdan megvetjük a lábunkatmeditacio lucida jelenben, ahol idejében felismerjük és elhárítjuk a negatív gondolatokat. A tudatos jelenlét csodás jutalmakat ígért. Lelki nyugalmat. Kevesebb stresszt, aggodalmat, fájdalmat. Segítséget a depresszió, a tudatmódosítók és a dohányzás ellen. Javuló munka-teljesítményt. Ráadásul tanulmányok sora állítja, hogy a tudatos jelenlét valós változásokat indít el az agyban – különösen azokon a területeken, amelyek az érzelmekért, a tanulásért és az emlékezetért felelősek.

Persze, gondoltam, pont egy ilyen egyszerű módszerrel nyerhet ennyit az ember. Mert, mint hamar kiderült, a meditáció nem bonyolult. Csak épp nem könnyű. Az első foglalkozás végén az oktató azt kérte, hogy egyenes derékkal üljünk, tegyük a kezünket a térdünkre, és ne figyeljünk másra, csak a légzésünkre. Fél perc sem telt el, s már támadt is az első gondolat. Aztán csak jöttek egymás után, én pedig hárítottam őket, mint egy focikapus. Minden perc egy évszázadnak tűnt. A foglalkozás végén arra gondoltam, hogy soha többé nem meditálok.

Aztán pár hét alatt rájöttem, hogy az összpontosítás a légzésre, az elkalandozás, majd visszatérés a légzésre egyfajta edzés. Olyan, mint a fekvőtámasz, amelyet naponta gyakoroltam, de ez nem az izmaimat fejleszti, hanem az agyamat szoktatja hozzá a tudatos jelenléthez. Ezennel a „meditáció” a „napirend” része lett. A tudatos jelenlét nem apasztja el a gondolataimat, csak a rájuk adott zsigeri válaszokat akadályozza meg. Ha például közlekedési dugóba kerülök, választhatok. Vagy a szokásos módon ezt ismételgetem magamban; „A francba, ilyen az én formám. El fogok késni az értekezletről!”, vagy erre gondolok: „Odatelefonálok, elmagyarázom, mi a helyzet, aztán a hangoskönyvemet hallgatom.”

Minden reggel húsz percig meditálok. Ez a napi gyakorlat segít abban, hogy tudatos legyek. Arra edzem az agyam, hogy minden gondolat után térjen vissza a tudatossághoz. Minimeditációkat tartok olyan hétköznapi tevékenységek alatt is, mint a fogmosás, a zuhanyozás vagy amíg megeszem egy almát. A meditáció nem oldotta meg minden problémámat, de segít abban, hogy megbirkózzam velük. Megtanultam, hogy legtöbbször nem az életem eseményei okozták bennem a stresszt, hanem a rájuk adott válaszaim. A meditációból nyert bölcsesség nagy részét képtelenség szavakba önteni. Ha valaki tud lélegezni, meditálni is tud, de csak úgy tanulhatja meg, ha csinálja, a teniszezéshez vagy az autóvezetéshez hasonlóan. Még mindig mániákus vagyok, amikor munkáról, határidőkről és hasonlókról van szó. De ha egy szerkesztő visszautasítja az írásomat, már nem kérdőjelezem meg a képességeimet. Nem aggódom olyan sokat a jövő miatt. Lassabban eszem, és kevesebbet. Boldogabb vagyok, kiegyensúlyozottabb.

Minden reggel próbálom megfogadni ezt a tanácsot: – Nem kell mindig csinálni valamit. Te csak ülj!

Buddha and Lotus 2 lelőhely: http://www.rd.hu * Hála és Köszönet érte!

Reklámok