Nem “csak” bemondtam

Gyengélkedem. Ketten vagyok itthon a legkisebb fiammal, Décsével (2). Ma találkoztam nálam egy generációval fiatalabbakkal. Van bennük valami méltóság, egy erény, ami kihalófélben van. Az utolsó erények egyike. Az, ahogyan egymással viseltetnek; van benne valódi odafordulás, egy tartás, összetartás.

Tehát gyengélkedem. Valami megtörhetetlen odafordulással és őszinte kíváncsisággal faggattak, hogy mi a baj? Máskor, eddig, kimondtam magamból, de tudtam, nem fognak megérteni, hiába próbálok magamon enyhíteni. Megtörtem a belső mechanizmust, és nem beszéltem. Azt érzem, hogy nem szeretnék többet “jelentéktelenül” Szellemi tartalomról beszélni. Az életem, a gyengélkedésem pedig, Szellemi ismeret birtokában érthető csak meg.

Szerettem volna magamról beszélni, de nem olyan áron, hogy a Szellemi ismeretet feláldozzam az önsajnálatom oltárán.

Több kört futottak velem hogy szóra bírjanak (megtörhetetlenség). Elhangzott közben az is, hogy Szabad Tudatot szeretnék. Válasz: de a tudatod szabad. Mire végül az alábbit mondtam:

Ezt állítom: Mindaz amit látunk, egy, az érzékszerveiddel fel nem fogható börtön. Börtön a Tudatod számára. *Morpheus után.

Hogyan szabadulnál meg abból a börtönből, amit szabadságnak hiszel? Mert azt gondolhatod, hogy képességeidet kis talpraesettséggel szabadon kamatoztathatod a világban? Hogyan szabadulnál meg, amikor a börtön realitása még vastag függönnyel fátylazott szemed előtt? Hát nem zseniális börtön?

*Szókratész

5 érzékszerv, melyeket ismerünk, használunk: látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés. Mind, teljes mértékben manipuláltak. Következzék egy videó, mely remekül szemlélteti.

Platón barlangja

Ha mindaz amit mi itt az érzékszerveinkkel, gondolkodási képességünkkel világnak és életnek fogunk fel, szimbolikusan egy barlangban van a föld alatt, akkor onnan feljutva a felszínre, vajon mekkora végtelennek tűnő térben találnánk magunkat? Hirtelen mennyire tágulna ki a világ?? Ez félelmetes!

Az 5 érzékszerv mellett, amit ismer az ember, létezik – tudtán kívül – egy tucat rejtett, belső, inaktív érzékszerv is. 

Kérlek lássunk most egy koncentrikus kört, aminek – most – 49 gyűrűje van, melyek egy gyújtópont köré rendeződnek. Tegyük fel, hogy ennek a rendszernek az 5 hétköznapi érzékszervünkkel csak a 49. gyűrűjét ismerjük. Ebben élünk, a perem gyűrűn, ezt hisszük egyedüli valóságnak, mindazzal ami ezen az életterületen történik, anélkül, hogy egyáltalán csak sejtésünk lenne arról, hogy ez mindössze töredéke az egésznek. Annak az egésznek, amit valóban nevezhetünk Való-ság-nak.

A tucatnyi rejtett belső képesség felélesztésével azonban, az összes gyűrű, minden életterület, szféra megismerhető.

Az emberek, ma, a peremvidéki életet, a “disznóvájúnál étkezést” a *Tékozló fiú szavaival élve, az érzékszervi világot tekintik valóságnak, realitásnak, alapnak. Egy rendszernek, melynek a határait sem ismerik. Így, lényegében, fogalmuk sincsen róla, hogy mi lehet ezen túl. Még egy-két-három szférát esetleg tapogat az ember, de tovább egészen biztosan nem lát.

Az elsorvadt belső érzékszervek felélesztésével viszont az egész rendszer feltárható, megismerhető, tudható. A gyújtópontban pedig az a Forrás áll, melynek emléktöredékét imitálja ma a vallás, ezotéria, spiritualitás, mágia, jóslás, okkult tudományok stb.


Elértem hozzájuk, és ere vágyom, szeretném. Elérni az embereket, a Tudatokat, a Lényeket. Látni és érteni őket, segíteni, tanítani, irányt adni. Vízöntő-kori emberek, egyre többen, akik olyasmit keresnek – sokáig tudtukon kívül – amit ez, a jelenlegi világrend nem képes megadni nekik. Én is ilyen ember vagyok.

Megrekedtem ezen a “Hazavezető Úton” egy szinten. Nem a 49. szféra közelében.

Közelebb a Forráshoz.

El akarom érni az embereket, de hogyan tudok elérni valakit, aki a peremgyűrűn él, oda tudatilag teljesen bezárva, öntudatlanul??

Hogyan tudom elmondani pl. a 2D-ben élő pöttynek, hogy mi az a “feletted”?

Nem tudom elmondani. Ez lehetetlen. Mutatni kell. Az életemmel. Csak így lehet! És ez itt a bajom;
Nem élek Szellemi ismereteimhez, tapasztalatomhoz és tudásomhoz méltó életet.

De ma sikerült!

A méltóságig ugyan még egy úton végig kell menni, de ma egy lépést megtettem!

Akinek van füle, hallja meg!

* Ádám
2018. 07. 02.

Ajánlom még – Mátrix I. rész, jelenet: “Morpheus – A mátrix egy rendszer” (ügynökképző program)

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: