A kezdet jelentősége

“A kezdet jelentőségével többé-kevésbé mindig is tisztában volt az ember. A kezdet – szinte bármiről is legyen szó – mindig kiemelkedő, sőt gyakran ünnepi és szent pillanat. A kezdetben mindig van valami, ami a folytatásból már hiányzik. A szellemi ember számára azonban a kezdetnek egészen egyedülálló és kiemelt jelentősége van. Ő nem el akar kezdeni valamit, amit majd aztán egy egész életen keresztül folytatni fog; ő nem folytatni, hanem folytonosan kezdeni akar. Ő az örökös kezdés állapotában akar lenni. Nem évente akar új életet kezdeni, hanem naponta; nem naponta, hanem óránként – mert aki kiengedi kezéből a kezdeményezést, azt elsodorja a folytatás.
De a spirituálisan orientált ember számára nemcsak a mindennapi élet vonatkozásában van kiemelkedő jelentősége a kezdésnek, hanem koncentrált spirituális tevékenységei közepette is. Akár hangos vagy hangtalan szóbeli imádságról legyen szó (lat. oratio), akár elmélkedésről (lat. meditatio), akár szemlélődésről (lat. contemplatio acquisita – vagyis »elsajátított szemlélődés«), az Istenre irányuló figyelem töretlen fenntartására csak annak van lehetősége, aki azt nem elkezdi és folytatja, hanem aki mindvégig a kezdés tetőpontján képes tartani figyelmét. Az Istenre irányuló figyelem permanens aktualitása ugyanis permanens ott-létet kíván az embertől, míg a folytatásban az ember folytonosan kiengedi kezei közül azt, amit a kezdésben magas szinten birtokba vett. Többek között ez az állandó kezdés az, amely a rövid, de gyakran és hosszú időn keresztül ismételt imákat (mint amilyen az ortodox Jézus-ima, a szúfi dhikr, a szanszkrit náma-dzsapa és a japán nembucu) kiváltképpen alkalmas eszközévé avatja a magas szintű istenfigyelemnek: az ilyen imádságoknak ugyanis szinte csak kezdetük van, folytatásuk nincsen.”

Buji Ferenc

Kép: Kondor Attila festménye

Reklámok